Hacki Tamás: a „túlhallás” kóklerség, a jelenleg divatosan elterjedt formájában nem létezik

Felkapott téma lett a „túlhallás”, itt az ideje, hogy tisztázzuk a félreértéseket, és kizárólag szakmai alapon, tudományos megalapozottsággal beszéljünk a kérdésről. Ehhez egy nemzetközileg is elismert szaktekintély segítségét kértük.
Professzor Dr. Dr.h.c. Hacki Tamás, a Regensburgi Orvostudományi Egyetem egyetemi tanára, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem címzetes egyetemi tanára nyilatkozott az Acusticusnak.

Jó néhány évvel ezelőtt elterjedt a „túlhallás” fogalma Magyarországon. Hogyan került be ez a köztudatba?
– Egy magyar orvoskolléga terjesztette el. Érdekes körülmények között, nem pontosan követhető mérési módszerekkel mért gyermekeknél az átlagos nulla decibelnél jobb csontvezetési értékeket. A diagnosztikából aztán levonta azt a következtetést, hogy ezek a gyermekek „túlhallásban” szenvednek. Az elméletre ráépült a speciális hallásmérés, amelyet néhány audiometriai cég felkarolt, továbbá egy tudományosan nem megalapozott, nem orvosi terápia, amely kihasználja a jóhiszemű, gyermekükért aggódó szülőket. Az üzleti kör itt be is zárult, a „diagnosztika” és a „terápia” pedig rohamtempóban elterjedt Magyarországon.

Mi a lényege ennek a terápiának?
–  A kezelés maga nem újkeletű, hiszen Nyugat-Európában már a hetvenes években divatban volt, virágzását pedig a nyolcvanas években élte. Jómagam ekkor találkoztam vele először, amikor a Hannoveri Egyetemi Klinikán foniáterként és gyermek audiológusként dolgoztam. Később átkerültem Regensburgba, az egyetemi klinikára, ahol a Foniátriai és Gyermekaudiológiai osztályt vezettem 17 éven át. A terápia képviselőivel itt is konfrontálódtam. Ők járták az országot, de a szakorvosok mindenütt elutasították az üzletileg ügyesen felépített, drága terápiás eljárásukat. Az alapgondolat egyébként egy francia orvos, Tomatis nevéhez fűződik, aki egy látványos, de furcsa elméletet állított fel. Szerinte minden rezgés a világon, a legfontosabb rezgés pedig az ember számára, amit a hallás során észlel. Úgy vélte, hogy ezek a rezgések szinkronizálják az idegrendszerünket, és ha ebben a szinkronizálásban valamilyen hiba történik, akkor számtalan hallási, idegrendszeri, viselkedési zavar következik be. Szerinte ezt úgy lehet gyógyítani, hogy újra szinkronizálni kell a hallórendszert, mégpedig frekvencia-szűrt és amplitúdó-modulált zenével. Leginkább Mozarttal, de lehet mással is.

A szűrt zene pontosan mit jelent?
– A frekvenciaszűrés miatt az ilyen zene nehezen felismerhető, hiszen a magas és a mély hangokat is szűrik és hangerejükben is modifikálják. A terápia során ezt kell a gyereknek jó hangosan hallgatnia tíz napon át, naponta kétszer fél óráig. Nyugat-Európában már régen megbukott, alig fellelhető  ez a terápia, amelyet Magyarországon még mindig a betegségek egészen elképesztően széles skálájára javasolnak: figyelemzavarra, hiperaktivitásra, autizmusra, Asperger-szindróma és epilepszia kezelésére, alvászavarra, tanulási nehézségekre, diszlexia, diszgráfia és diszkalkulia gyógyítására, tikkek, memória deficit, viselkedési zavarok, dühkitörések ellen, az impulzuskontroll hiányára, anorexiára, bulimiára, szorongásos panaszokra, depresszióra, migrénre, progresszív halláscsökkenésre, hiperakuzisra, agyvérzésből eredő lassú felépülés felgyorsítására, teljesítménycsökkenés kezelésére, és hadd ne folytassam a sort. Ezeknek a betegségeknek a java része olyan, amelyekre a mai orvostudomány nem ismer gyors javulást hozó kezelést, ezzel szemben a Tomatis, a Guy Berard féle Auditory Integration tréning, a Neuro feedback, a hallásébresztés stb. viszont pont ezt kínálja, sok pénzért. Szokásosan a szülők egyik orvostól a másikig mennek, keresik a hatásos megoldást a gyermek problémájára, és ha szerencséjük van, találnak egy megfelelő terapeutát, aki lassú, szívós munkával a gyermek állapotában javulást tud elérni. Ezzel szemben itt van egy gyors gyógyulást ígérő megoldás. Ki az a szülő, aki ne próbálna meg minden lehetőséget? „Csak” ki kell fizetni a kezelés költségét, máris kap egy CD-t, és ezt hallgathatja otthon naponta kétszer a gyermek. Egyszerűen nonszensz, de sajnos sokan fordulnak ehhez kétségbeesésükben, mert abban bíznak, hátha ez gyorsan segíteni fog.

Említette, hogy például Nyugat-Európában már megbukott ez a terápia…
– A különböző tudományos társaságok már régen a helyükre tették ezt az egészet. A Német Gyermekneurológiai Társaság, továbbá a Német Fül-orr-gégészeti, Fej és nyaksebészeti Társaság, a Német Foniátria és Gyermekaudiológia Társaság is állást foglalt az ügyben, és tudománytalannak, elkerülendőnek minősítették. Az Egyesült Államokban a híres Amerikai Beszéd és Hallás Szövetség ugyanezt a véleményt fogalmazta meg, sőt az USA gyógyszerhivatala meg is tiltotta ezeknek a metódusoknak a propagálását az egészségügyben. Az említett tudományos társaságok egyértelműen leszögezték, hogy a terápiák pozitív hatásáról elterjed vélemények anekdotikusak, véletlenszerűek, nincs szakmai alapjuk.    

Hogyan diagnosztizálják ezt a nem létező „túlhallást”, amit aztán összefüggésbe hoztak az ön által felsorolt betegségekkel?
– Nyugat-Európában eredetileg egy audio-kinetron készülékkel végezték a vizsgálatot, de nem volt világos, hogy hogyan készült az audiogram, amely alapján beállították a szűrt zenét. Ennek a nagyon drága készüléknek a belsejét ugyanis senkinek sem mutatták meg. A magyarországi kolléga viszont kitalálta, hogy a „túlhallás” úgy diagnosztizálható, hogy ha a gyermekeknél már négyéves kortól csontvezetést mérnek. Ezt a fül mögötti csecsnyúlványra helyezett rezgésátadó kis talpacskával végzik, és ha a gyermek az átlagos nulla decibelnél jobban hall, akkor kikiáltják róla, hogy túlhalló. Azaz túl jól hallja a csontvezetéses ingereket. Ez azonban többszörös csúsztatás, teljesen hibás feltevés. A nulla decibel, a jól hallás küszöbe egy átlagérték, amelyet 17 és 24 év közötti fiatal férfiak csoportjában mért adatok alapján állapítottak meg. Gyerekekre vonatkozóan azonban nincs ilyen átlagérték, sőt a felnőttek között is sokan vannak, akik jobban hallanak a nulla decibelnél. A gyerekekre ez különösen érvényes, hiszen a hallásuk, hallásérzékenységük nagyjából 14 éves korukig változik. Már a hetvenes években tudományos cikkek szóltak arról, hogy a gyerekek hetven százaléka jobban hall nulla decibelnél, azaz náluk az átlagérték kicsit jobb, mint nulla decibel, és ez teljesen normálisnak tekinthető. A másik probléma ezzel a vizsgálattal, hogy a hallásküszöböt csontvezetéssel mérik, ami gyerekeknél elég nehézkes. Bizonytalan a gyerek visszajelzése, ráadásul a csontvezető vibrátor felnőttek számára van kalibrálva, de mégis ugyanezt a felületű eszközt használják gyerekeknél is. Tehát semmi értelme csontvezetést mérni, ha a gyereknek egyébként normális a légvezetéssel mért hallása, továbbá annak sincs jelentősége, ha a csontvezetés jobb, mint nulla decibel.

Milyen esetben kell mérni mégis a csontvezetést gyerekeknél?
– Akkor, ha a légvezetése rossz. Ha a vizsgálat során kiderül, hogy a csökkent légvezetés és a csökkent csontvezetés között nincs eltérés, akkor ez egy úgynevezett szenzorineurális, idegi jellegű halláscsökkenés, azaz a belső fül, a csiga és a mögötti területnek a betegsége, aminek azután terápiás konzekvenciái vannak (például hallókészülék). Ha van eltérés, tehát rossz a légvezetés, a csontvezetés pedig jó, akkor vezetéses halláscsökkenésről beszélünk. Ilyenkor a középfül hangvezetésében van a probléma, ami kezelésre szorul. Ismerünk kevert jellegű halláscsökkenést is.

Említette már a beszélgetés során a hiperakuzist. Sokan talán ezzel azonosítják a „túlhallás” fogalmát…
– A hiperakuzis egy közismert auditív túlérzékenység. De aki ezzel a problémával küzd, az nem a csontvezetéses nulla decibelre érzékeny, hanem a környezet normális hangerejű zajaira, a beszédre, és persze mindenre, ami annál hangosabb. A nemzetközi szakirodalom jól ismeri a jelenséget, számos betegség, például az autizmus velejárója lehet. A hiperakuzisos gyerek befogja a fülét akkor is, ha normális környezeti zajokat hall. Ezt azonban nem szabad összekeverni azzal a kóklerséggel, amit „túlhallásnak” neveznek.