A hallókészülékekről általában
Mit is nevezünk hallókészüléknek? - egy olyan elektronikus eszköz, mely mikrofonból, hangszóróból és egy erősítőből álló, elemmel működő mikrochip. Jóllehet a hallókészülék nem adja vissza viselőjének az eredeti hallását, de a fejlett digitális technológia ma már alkalmas arra, hogy a hallásvesztésből adódó hátrányban a megfelelő segítséget nyújtja viselőjének.
A digitális chip képes arra, hogy a beszéd kiemelésével egyidejűleg csökkentse a zavaró, külső zajokat. A hallókészülékek napjainkban már teljesen más képet mutatnak, mint korábban. A ma kapható hallókészülékek alig nagyobbak, mint egy kávébabszem, sőt vannak olyan típusok, amik méretüket és elhelyezésüket tekintve valóban láthatatlanok. Nagyon fontos azonban, hogy ne a méret alapján válasszuk ki a számunkra megfelelő típust, hiszen egy hallókészülék kiválasztásánál sokkal fontosabb szempontok is vannak. Ilyen például az erősítés mértéke, az automatikus működés és szabályozás lehetősége, az egyén sajátos és speciális igényeinek maximális figyelembevétele, a kezelhetőség és nem utolsó sorban az ár.
A hallókészülék jóllehet nem "gyógyítja" meg az Ön eredeti hallását, de teljes mértékben kihasználja azt a hallóképességet, ami megmaradt. A megfelelő hallókészülékkel ismét tevékeny életet élhet. Különösebb erőfeszítés nélkül fogja hallani családját, barátait, kollégáit, intézheti hivatalos ügyeit, hallhatja a rég elfeledett környezeti hangokat, például egy madár csicsergését.

A hallókészülékekről gyermekkorban
A hallás elengedhetetlenül fontos a gyermekek fejlődése szempontjából. A hangok, szavak felismerése, utánzása az alapja a beszéd kialakulásának, fejlődésének. A hallás nem csupán egy érzékelő rendszer, hanem felelős a gyermek beszédén túl a személyiségének, viselkedésének kialakulásában is.
Ma már köztudott, hogy a halláscsökkenésnek semmi köze sincs az alacsony intelligenciaszinthez, az értelmi képességekhez. A fel nem fedezett, vagy nem megfelelően kezelt gyermekkori halláscsökkenések viszont okozhatják a gyermek tanulási és viselkedési zavarait. Az emberi hallás képessége a születés pillanatában teljesen kifejlődött és ma már újszülött korban, objektív módon végzünk hallásszűrést. A korai felismerés és ellátás elengedhetetlenül fontos a baba 6 hónapos kora előtt, hiszen a megfelelő hallásrehabilitációval akár egy nagyfokú halláscsökkenéssel született gyermek beszédfejlődése megközelítheti ép halló társaiét.

A halláscsökkenés nem életkor kérdése, lehet veleszületett, és bármelyik életkorban kialakulhat. Statisztikai adatok alapján a lakosság 10%-ánál mérhető különböző típusú és mértékű halláscsökkenés. A halláscsökkenés a beszéd megértésének zavara a nagyothallók életminőségét jelentősen befolyásolja. A halláscsökkenés okozta auditoros károsodás (hearing disability) és handicap egyfajta hátrányt jelent és korlátozza a hallássérült egyént, aki ezáltal izolálódik, introvertált lesz, társasági és családi életében visszahúzódóvá válik.




HÍREK:

