A fogyatékkal élő emberek közül elenyésző azoknak a száma, akik pszichológushoz fordulnak valamilyen lelki problémájuk enyhítésére, megoldására.

Pedig az időben érkező segítség, ha nem is képes csodákra, de mindenképpen hasznos. Támasz abban, hogy a gondjaival a szakembert felkereső elfogadja másságát, ezáltal lelkileg is kiegyensúlyozott legyen. Akár csak a többi fogyatékosságnál, igaz ez a hallássérülteknél is, akik ráadásul az esetek jelentős részében a ma már elérhető legjobb hallókészülékek használatával valóban teljes életet élhetnek. Kazimir Ágnes pszichológussal többek között a szülői felelősségről, a krízishelyzet megfelelő, hatékony kezeléséről beszélgettünk.

Milyen lelki problémákkal kell megküzdeniük a hallássérült embereknek?

Meg kell különböztetni, ha valaki születésétől fogva hallássérült, vagy valamilyen betegség szövődményeként alakult ki nála a károsodás, és megint más a helyzet, ha az időskori hallásromlásról beszélünk. Mindegyik esetben más és már pszichés problémák alakulhatnak ki, ugyanakkor sok a közös tünet is. Más problémákkal szembesül, aki kerekesszékben éli az életét, mint az, aki hallássérült.

A mozgássérült embernek ma Magyarországon nem adatik meg, hogy teljes életet éljen, hiszen sok mindenben rá van szorulva mások segítségére, a kisebbrendűségi érzés, a kiszolgáltatottság náluk hatványozottan fokozza a bizonytalanságot, ami számos pszichés problémát vet fel. A mássággal élők önértékelési problémával, az énkép és a testkép deformitásával, a társadalomba való beilleszkedés nehézségeivel küzdenek. Nagyon nagy lelki törést okoz számukra, hogy önmaguk, illetve a környezetük miként fogadja el ezt a másságot.

Vegyünk egy példát. Egy újszülöttről kiderül, hogy nem hall…

Amikor ezt a szülő megtudja, halálra rémül, és az első reakciója gyakran az, hogy a gyermeke nem teljes értékű. Emiatt nagyon komoly önvád alakulhat ki benne, párkapcsolati problémák jelentkezhetnek, hiszen az apa és az anya adott esetben egymást kezdi vádolni a gyerek fogyatékossága miatt. Sokszor egy sérült gyerek születése teljesen szétzilálja a családot, de előfordul olyan is, amikor éppen egy ilyen helyzet még inkább összetartja a szülőket, akik közösen törekszenek a legjobb megoldásra. Teljesen normális reakció egyébként, hogy ilyenkor a szülők pánikba esnek, szoronganak. A nyugtalanságot viszont a gyermek megérzi, nem tudja persze az okát, hiszen még nagyon kicsi, de hogy valami nincs rendben, hogy feszültség van, az eljut hozzá, attól ő is nyugtalan lesz, és így kialakulhat egy patológiás helyzet.

Az Egyesült Államokban például odafigyelnek arra, hogy amikor az orvos közöl egy diagnózist, akkor, ha szükséges, rögtön kapjon pszichés segítséget a beteg vagy a hozzátartozó. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy ha emberi módon kezelik ezeket a helyzeteket, akkor nem esik pánikba a szülő, rögtön másképp bánik a gyermekkel, aki így nyugodt, kiegyensúlyozott környezetben fejlődhet. Nagyon fontos az elfogadás, hogy a beteg, illetve a hozzátartozó képes legyen elfogadni azt a helyzetet, amiben van. Ez igaz az élet minden egyes krízishelyzetére. Első pillanatban nem hiszi el, hogy ez vele megtörtént, kételkedik, haragszik az egész világra. Aztán jön az a szakasz, amikor a probléma elhárítása tűnik a legjobb megoldásnak, majd a kétségbeesés, utána az alkudozás: hátha nem úgy van, nem is igaz. Ezután következik az elfogadás és a megoldások keresése. Érdemi párbeszédet ekkor lehet folytatni.

Van egyáltalán igény a betegek részéről ilyen jellegű pszichológiai segítségre?

Általánosságban elmondható, hogy sokkal kevesebb ember fordul pszichológushoz, mint ahánynak valójában szüksége lenne rá. A fogyatékossággal élők közül pedig még ennél is kevesebben keresnek lelki segítséget. Pedig egy erre a területre specializálódott szakember tud segíteni, hiszen mélyebben ismeri a probléma pszichés vonatkozásait.

Ha például egy hallássérült óvodai beilleszkedésével, vagy a gyermek iskolai teljesítményével gondok vannak, csúfolják a mássága miatt, a szülővel való beszélgetés nagyon sokat segíthet. A szülő a pszichológustól kapott tanácsoknak köszönhetően támogatni tudja a gyereket, átsegítheti azokon a holtpontokon, amelyek lelki törést okoznak neki. Azt látom ugyanakkor, hogy a szülők szégyellnek segítséget kérni, inkább kiveszik a gyereket abból a közösségből, amelyik nem fogadja el, és ez újabb pszichés problémákat okoz. A magyarországi szemlélet egyébként sem alkalmas arra, hogy a másságot kezelni tudja, az iskolai, óvodai oktatásban sem törekszenek erre. A társadalom mindenkit kirekeszt, aki nem pont olyan, mint amilyen az általánosan elfogadott norma. A kirekesztéshez nem kell, hogy valaki hallássérült legyen, vagy kerekesszékben éljen, elég hozzá, ha valaki nem úgy gondolkodik, mint a többség. A kirekesztés életünk része. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy komoly gondot okoz ezen a területen a szakemberhiány is.  

Talán az időben érkező segítség a kulcsa a probléma megfelelő kezelésének…

Ha a hallássérülést idejében felismerik, jól diagnosztizálják, akkor az esetek nagy részében teljes értékű életet élhet a beteg, hiszen ma már remek hallókészülékek vannak forgalomban. A legfontosabb azonban az, hogy a lelki sérülés ne történjen meg a gyermeknél, ezért van kiemelt szerepe az időnek. Hiába kapja meg ugyanis a legszuperebb hallókészüléket, ha benne már kialakult a kiszolgáltatottság érzése, amit ráadásul szégyellni kell. A családoknak a gyermek minél fiatalabb korában segítő pszichológiai támogatást kellene kapniuk, szempontokat ahhoz, hogy hogyan lehet úgy segíteni a fejlődését, hogy a személyisége ne torzuljon. A szülő kapjon meg minden információt ahhoz, hogy mit tegyen, és mit ne tegyen. Ezen múlhat, hogy egészséges lelkületű gyermeket nevel-e fel, vagy olyat, aki ugyan a hallókészülékkel szinte tökéletesen hall, de lelkileg súlyos károkat szenved.

Hasonló segítségre lenne szükségük az időskori halláskárosodással küzdőknek is?

Az öregedéssel együtt jár, hogy nehéz beismerni, hogy öregszünk. Vannak aztán olyan testi jelek, amelyek megjelenésekor ezt már nem lehet letagadni. Ezek közül az egyik legkézenfekvőbb, hogy nem hallunk jól. Ilyenkor a legtöbben először magyarázatot keresnek erre: azért nem hall, mert halkan beszélnek hozzá, vagy motyognak. Ilyenkor mindenki hibás, csak a rosszul halló nem. A következő lépés, amikor beismeri, hogy gondok vannak a hallásával. Ekkor vagy összeomlik lelkileg, vagy tudomásul veszi a kialakult helyzetet.

Ha szakemberhez fordul, felkeres egy megfelelő szakmai háttérrel rendelkező halláscentrumot, akkor a problémáját tudják kezelni, hiszen segítenek kiválasztani a számára legjobb hallókészüléket, amivel újra teljes életet élhet. A döntő kérdés az, hogy a hallássérült hogyan viszonyul a helyzetéhez. Sokszor elegendő lenne a jó tájékoztatás, ehhez nem szükséges mindig pszichológus. Nagy segítség lenne az érintetteknek például, ha hozzájuthatnának olyan jól szerkesztett kiadványhoz, amelyben azokról a fontos kérdésekről kaphatnának hasznos információkat, amelyeket a beszélgetésben érintettünk.