Kitárul a világ

Túlzás nélkül állítható, hogy egy forradalmian új technológiának köszönhetően a hagyományos hallókészülékek lassan a múltat jelentik. Jobb, természetesebb hallás, kevesebb erőfeszítéssel járó beszédértés, nagyobb kényelem. Többek között ezeket nyújtja viselőjének az az újszerű megoldásokat alkalmazó Oticon készülék, amely már az Acusticus Halláscentrumnál is elérhető.

Nem kell többé attól tartania, hogy egy nagyobb asztaltársaságban lemarad a fontos információkról, az új technológiának köszönhetően ugyanis kevesebb erőfeszítéssel is zökkenőmentes beszélgetéseket folytathat. Az új technológia egyik nagy előnye, hogy 30 százalékkal javítja a beszédértést, a készülék viselőjének a legnagyobb kihívást jelentő helyzetekben, zajos környezetben is lényegesen könnyebbé teszi a beszélgetések követését. A készülék a hagyományos eszközökhöz képest 50-szer gyorsabban dolgozza fel a hangokat, amelyekről teljes képet nyújt az agynak, miközben viselőjének lehetősége van eldönteni, melyik hangra szeretne koncentrálni a sok közül. Az előző generációs készülékekhez képest 50-szer gyorsabb feldolgozási teljesítményhez társul még, hogy másodpercenként több mint 100-szor elemzi a környezetet. Képes pontosan megkülönböztetni a beszédet a háttérzajtól, és lehetővé teszi a különféle hangforrások eredetének beazonosítását is. Folyamatosan szabályozza a környező hangok egymáshoz viszonyított erejét, így biztosítja a kiegyensúlyozott és kellemes hangzást. Az új technológia egyedülálló kedvező hatásait kutatásokkal is igazolták: az újszerű megoldásoknak köszönhetően hangzása az előző generációs készülékekhez képest sokkal jobban hasonlít a természetes halláshoz, így viselője a készülék használatát egyáltalán nem érzi tehernek, fárasztónak. És ami szintén nem elhanyagolható: elegáns és diszkrét, népszerű fül mögötti stílusban és nyolc különböző színben érhető el. Teljesen új dizájn jellemzi, a hangerő és a programok kezelését pedig egyetlen intelligens, intuitív nyomógombbal kezelheti.